Az értékrendünk egy része (és ki tudja milyen jelentős része!) folyton változásban van, hiszen nem légüres térben létezünk, hanem élünk, tapasztalunk, bővítjük ismereteinket, és észreveszünk olyan dolgokat, amelyekkel addig nem foglalkoztunk. Egyre újabb perspektívából látjuk a világunkat, ami persze maga is állandó változásban van.
Ha gyermekünk, unokánk születik, ha felbukkan a nagy Ő, ha elveszítjük egy szerettünket, ha diagnosztizálnak egy betegséget, ha válunk, ha megtérünk, ha kapunk, ha vesztünk, egyszeriben borul a világ: egészen új perspektíva nyílik meg előttünk. Ez a perspektívák gyakran az értékítéletünket is befolyásolják.
Csak gondoljunk bele, mennyire más gondja van a fiataloknak, az időseknek; a családosoknak, a szingliknek; az egészségeseknek, a betegeknek…
Mennyire másként élünk meg egy műtétet, ha orvosok vagyunk, mint ha betegek. Egy rosszul sikerült beavatkozás a paciensnek, és a doktornak egyaránt fájdalmas, de mennyire másként… Mást jelent a kenyérhéj az éhezőnek és a jóllakottnak.
Nem ismerhetjük mások pillanatnyi perspektíváját, de tudnunk kell, hogy van, és ő abból az egyetlen speciális nézőpontból látja a világot. Ahogyan mi is csak a sajátunkból! Éppen ezért ne ítélkezzünk senki felett, amíg nem jártunk néhány napig az ő cipőjében.
