Ha kritikát kapunk a családtagtól, baráttól, becsüljük meg, mert különösen értékes kincsre tettünk szert! Csak az mer valódi, építő kritikát megfogalmazni, akinek számára tényleg fontosak vagyunk.
Azt gondoljuk, hogy saját életünket jobban ismerjük, pontosabban látjuk, mint a barátaink. Hajlamosak vagyunk bántásnak, sértésnek, belepofázásnak tartani mások tanácsait. Gyakran felejtjük el, hogy mindig az üléspont határozza meg az álláspontot. Szeretnénk jól felépített bástyáinkat biztosnak és sérthetetlennek látni, de elefántcsont-tornyunkból gyakran korlátozott a kilátás, nem megfelelő a perspektíva.
Ha mindent tudnánk magunkról, ha elfogulatlanul tudnánk megítélni életünket, nem lenne szükségünk baráti kritikára.
De sajnos többnyire nem ez a helyzet. Elkél a pillanatnyilag fájdalmas, de hosszú távon építő kritika.
Tudjunk elfogadni és ne merjünk adni!
Pillanatnyilag zátonyra futott képzeletem egyetlen túlélője az a kép, hogy képes vagyok széles látószögű teraszt és tág bejáratot varázsolni a saját kis elefántcsont-tornyomra.
