Kezdjük az elején: nem vagyok média-ellenes, de nem erősítem a televízióval szoros szimbiózisban élő, üveges tekintetű, sorozatfüggő nézők táborát sem.
Hetekig megvagyok TV nélkül, és gyakran fogalmam sincs, hogy merre lehet a távirányító. Nem szeretek szörfözni a csatornák között, és egész jól elvagyok, ha lemaradok egy betervezett jó műsorról. Nem érzem magam kevésbé értékesnek, ha nem tudom a munkahelyen a reggeli kávé mellett megvitatni a Barátok közt legújabb agyament fordulatait, és nem zavar, ha az újságárusnál az aktuális bulvárlap címlapján fogalmam sincs, hogy ki az a „Zsuzsi, aki éppen dobta Vilit Balázs kedvéért”.
Ha ez még eddig nem derült volna ki, a TV-függőség távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Büszke tulajdonosa vagyok ugyan egy 51 cm-es, puttonyos szörnyetegnek, de nem töltök naponta hosszú órákat azzal, hogy meredten bámuljam.
Kollégáimmal beszélgetve meglepődve hallottam, hogy naponta 2-3 órát ülnek a képernyő előtt. Iskolázott, gyakran családos, fiatal, egészséges emberekről van szó!
Honnan van rá idejük? Miért annyira vonzó elfoglaltság a tévénézés?
Valamiért különösen fontos szerepet szánnak az emberek a tévének. Miért?
Észrevették már, hogy a legtöbb lakásban a nappali a televízió köré van tervezve? Ez lenne napjaink elfogadott fétisizmusa?
Barátnőm volt férje egyszerűen képtelen tévé nélkül létezni. Már előre tudtam, hogy meghívás esetén számíthatok rá, hogy érkezés után azonnal a távirányító után nyúl és már kattint is. Neki ugyanis szüksége van a „háttérzajra”. Mire??? Önöknek is furcsán hangzik? Én az előtérzajt szeretném hallani! A beszélgetést, a sztorikat, a vicceket, a hanglejtést, a hangszínt…
Persze háttérzajjal sokkal könnyebb figyelmet mímelni, elfedni érdektelenségünket, szürkeségünket, antiszociális viselkedésünket. Mi lenne a mai házasságokkal, ha nem lenne tévé? Kénytelenek lennénk figyelni egymásra, beszélgetni, játszani, érzelmeinket kinyilvánítani… Több házasság működne jól, vagy több menne végleg tönkre?
És mi lenne a gyerekeinkkel? Kiiktatva az „elektromos cumit” az életükből, mire jutnánk velük? Több időnk lenne megismerni egymást, játszani, nyíltan beszélgetni, együtt kirándulni, főzni (igen, sok gyerek szeret kuktáskodni!), megosztani a ház körüli teendőket, értékes időt együtt tölteni.
Értem én, hogy szuper a választás szabadsága! De miért jó, ha szűretlenül, kéretlenül zúdul ránk az információ? Én nem kérek belőle! Szeretném megválogatni, hogy miről szeretnék tudni. Persze, informálódnunk kell! De ki kíváncsi arra, hogy „leszúrta… lezuhant… meggyilkolta… feljelentette… elsikkasztotta… feldarabolta… tragikusan… elképesztően… borzalmasan… kegyetlenül… drámaian…”? Én nem!
Nem kívánok elefántcsont-toronyba zárkózni, de nincs szükségem mesterségesen keltett feszültségre sem! Nem érdekelnek a mosóporok, borotvák, tamponok és dezodorok sem!
És ha már itt tartunk, igazán kíváncsi lennék, hogy miért éri meg még mindig tévében reklámozni. Ki nézi? Ki jegyzi meg? Én még emlékszem a Traubisoda, a Skála, a Fabulon, a Leó jégkrém reklámjára, de nem tudnék felidézni egyet sem a tegnapi ránctalanító-reklámokból! Ugye érdekes!
Persze lehet, hogy azért nem, mert nem is láttam!