Megyek a járdán, nézem az embereket. Ismét megállapítom, mennyire sokfélék is vagyunk! Szerencsére!

Az egyéniségünkről az is sokat elárul, ahogy megyünk, sietünk, csoszogunk, kapkodjuk a lábunkat...

Aki lehajtott fejjel, csendesen ballag, nem fog megbotlani, de állandó panorámája részét az eldobott szemét, a szenny és az út hibái fogják képezni.

Aki felemelt fejjel, fütyörészve jár, vállalja ugyan a pofáraesés kockázatát, de a napot, a fákat, a felhőket és a madarakat kapja jutalmul bátorságáért.

Az igazság persze ismét valahol a két véglet között van...