Minden könyvben szeretem elolvasni azokat a sorokat, amelyek megemlékeznek az író környezetében lévők türelméről, gondoskodásáról, szeretetéről, és mindazon támogatásukról, amellyel a szerző segítségére voltak.

Nemcsak azért kedvelem ezeket a gondolatokat, mert általában szépek, hanem mert ma oly ritka, hogy őszinte hálát tapasztalunk valahol. Tisztában vagyunk a jogainkkal és ki is harcoljuk azokat, elvárásokat támasztunk, és behajtjuk mindazt, ami jár nekünk! Természetesnek vesszük, hogy folyik víz a csapból, minden nap kerül kenyér az asztalra, karácsonykor roskadozik a fa alja az ajándékoktól, a barátaink meghallgatnak, ha társaságra vágyunk, az állam támogat, ha megszorulunk, és általában, minden jót annyira természetesnek találunk, hogy csak a hiánya tűnik fel.

Szakítsunk néha időt arra, hogy észrevegyük és megköszönjük a környezetünknek a sok jót, amivel elhalmoznak, és különösen a szüleinknek azt a sok gondoskodást, amelyben részesítettek: hogy édesanyánk megszült és felnevelt, éjszakákat virrasztott zokszó nélkül, óránként mérte a lázunkat, ha rosszul éreztük magunkat, hogy a csirkének mindig a legjava jutott a tányérunkra, hogy minden születésnapunkon mosolyogva, puszival ébresztett!

Szeretetet és hálát érzek édesanyám iránt, mert – ahogy mondta - „nem szerette a banánt, a narancsot”. Persze jókora kamasz voltam, mikorra megértettem, hogy az édesanyák mindig azt nem szeretik, amiből kevés jut az asztalra. Szeretett és figyelt rám, amíg kicsi voltam, velem sírt, ha bántottak, drukkolt a vizsgáimon, és örült a sikereimnek.

Szeretetet és hálát érzek édesapám iránt, mert megtanított mindarra, amit ő maga fontosnak tartott: értékelni a könyveket, felfedezni a valódi humán értékeket, szeretni a játékot, a humort, elfogadni az embereket olyanoknak, amilyenek!

Köszönöm a szüleimnek, hogy felneveltek legjobb tudásuk szerint és elfogadnak, szeretnek minden hibám ellenére. Köszönöm, hogy vannak nekem!

Miért kell elveszítenünk valakit, hogy igazán értékelni tudjuk? Miért csak az elmúlás, a válás, a betegség láttatja meg velünk a valódi értékeket?

Ha kevésbé szeretnék fellengzős lenni:
Miért csak akkor vesszük észre, hogy IT-szakemberek vesznek körül bennünket, ha nem működik a hálózat? Miért nem értékeljük jobban a rendőrök, a nővérek, a karbantartók munkáját?

Mert alapvetően ilyenek vagyunk mi, emberek! De lehetünk olykor mások is! Egy nap felhívhatjuk soron kívül egy barátunkat és elmondhatjuk neki, hogy fontos számunkra az ő személye! Miért ne lehetne a mai az a nap?