Hozzávalók:
Min. 2 ember, egy jó adag megértés, egy adagnyi közös érdeklődés, egy szelet hasonló értékrend, csipetnyi figyelem, tengernyi türelem, rengeteg szeretet, némi kritika (jó helyen, mértékkel adagolva), elegendő idő, csészényi empátia, kanálnyi önzetlenség, rengeteg móka és kacagás


Ma nagyon jól töltöttem az ebédidőmet! Két barátommal ettünk egy helyes olasz étteremben. (Imádom az olasz kaját, az olasz fagyit, Olaszországot, és bizonyos szélsőségektől eltekintve az olasz mentalitást.) Nagyon jót beszélgettünk.
Kedvelem őket! Érdekes dolog ez a barátokkal: látjuk egymás hibáit, gyarlóságait, infantilizmusát, mégis elviseljük. Még akkor is, ha egyikük néha érettség tekintetében nem haladja meg egy átlagos képességű három éves szintjét, és heves vitáink közben olykor túlérzékenységből fakadó kínos szünetek támadnak.
Ilyenek a barátok! Naponta kétszer hívjuk egymást, majd hetekig nem beszélünk. Belefér! Mégis olyan láthatatlan kapcsolat van közöttünk, ami tagadhatatlan. Legjobb barátnőm sem tökéletes! Sőt! (Ha olvassa soraimat, megnyugtatásul közlöm, hogy én sem vagyok az. Sőt!) De bármi történjék, sosem felejtem el, hogy mindig számíthatok rá. Néhány éve nyáron pocsék formában voltam; otthon az ágyban fekve kinyitottam a szemem, és ott volt ő. Nem tudom, hogy hogyan került oda, hogyan jutott be a lakásba, és nem tudom, honnan tudta, hogy szükségem van rá, de ott volt. Hálás vagyok érte.
Olykor persze nem értünk egyet, megbántjuk egymást, de ezekre az esetekre nem emlékszem már a következő héten sem. Így működik!
Ma egy jó ebéd (csak egy pohár bor hiányzott hozzá, hogy tökéletes legyen!), holnap egy telefon, és olykor egy kis figyelem.
Mi kell még?