Nincs is szebb megkoronázása egy szerelmi kapcsolatnak, mint az oltár (/anyakönyvvezető) előtt állva megfogadni Isten (és a násznép) előtt, hogy két ember szereti egymást, míg a halál el nem választ.

Régen ez valahogy hiteles is volt, hiszen a válás ritkaságszámba ment, és számíthattunk rá, hogy „életünk párja” valóban egy életre szól. Manapság a holtomiglan-holtodiglan helyett helyesebb volna a megcsalásomiglan-elhagyásodiglan vagy éppen megunásomiglan-elhidegülésediglen kifejezéseket használni. Ma az iskoláskorú gyerekek 60%-a elvált szülők csemetéje. Ennyire elkorcsosultunk volna? Ennyire felületesekké váltunk, képtelenek vagyunk párkapcsolati problémáinkat megoldani, gondjainkat a (mindig aktuális) párunkkal (leggyakrabban nem „életünk párja”) megbeszélni?

Nem hiszem, hogy ennyire elkorcsosult volna a világ! (na jó: egy kicsit!) Többnyire inkább a szemlélet változott.

Ma már kevésbé vagyunk képesek/hajlandóak eltűrni olyan sérelmeket, amelyek korábban mindennaposak voltak. A nők ritkábban hajlandóak szemet hunyni bizonyos „férfiaknál természetes oldalvágányok” felett, és a férfiak sem érzik kötelességüknek, hogy szótlan beletörődéssel tűrjék el bájos nejük elsárkányosodását, vagy csendes lelki terrorját.

Ma már nem mutogatunk ujjal a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre, és egyre kevésbé jellemző, hogy hosszú évtizedes együttélés során lelkileg csontvázzá soványodott emberek a koporsó lezárásáig sanyargassák egymást. Ma kötünk és oldunk. Így megy ez!

A nők többnyire nincsenek rászorulva, hogy a családfenntartó férfi mellett (olykor testileg-lelkileg megalázottan) tűrjenek a végtelenségig. Ma egyenrangúság van: a nők is dolgoznak, a férfiak is mosogatnak. Jólét van, képesek vagyunk a különélésre. 

Kevesebb tehát a kényszerítő körülmény, mely összebilincseli, s életfogytiglani ítélettel sújtja a nyomorultakat, de az egyéb körülmények is változtak, hiszen ma már nem egy szoba-konyhában kell felnevelni öt-nyolc utódot, összezárva, közös légtérre kényszerítve. Mindenki rendelkezik „privát szférával”, saját szobával, kizárólagos szívásra jogosító levegővel.

Ma már nem veszünk „zsákbamacskát”, mégsem jobb a merítés! A nászéjszaka már régen nem szolgál a frigy „elhálására”. Lángoló szerelemből házasodni tévedés. Elmúltával, szeretetté szelídülése után érdemes?

Aki tudja a választ, jelezzen!