Férfi vagyok. 42 éves. Családapa és manager. 13 éve házasságban élek. Előtte sok barátnőm volt. Nem riadtam vissza az egyéjszakás kalandoktól sem. A házassággal lenyugodtam. Sokat dolgozom, sok a stressz. Teniszezem, vitorlázom, próbálom élni az életem, amíg lehet. Nem dohányzom. Másfél éve van egy barátnőm. Nem így terveztem. Lett! Üzleti kapcsolat. Közös ebédek, közös vacsorák. Így alakult. Fiatalon talán mégsem éltem ki magam eléggé. Otthon nem volt semmi extra gubanc, csak egyszerűen semmi nem úgy működött, mint azelőtt. Kis veszekedések, nagy sértődések, apró csetepaték, ritkuló páros programok, hétköznapi bepunnyadás.
És ebben a lélektani pillanatban jött Edit… Hosszú, vörös haj, bombázó lábak, kacér mosoly, szűk fehér nadrág… Mindent felkavart bennem, ami évek óta ülepedett…
Sűrűsödő éjszakai túlórák… néhány hétvége… A tiltott gyümölcs édes élvezete.
Egy rosszkor érkező sms, és a bomba robbant!
Nem kívánom senkinek! Félig felemésztett a helyzet! A gyerekeket imádom! Meghalnék értük!
Nem vagyok büszke magamra, de nem tudtam másként cselekedni. Meg kellett mentenem a házasságomat úgy, hogy magam ne haljak bele! A cél szentesíti az eszközöket. Mindent bevetettem.
Most, egy évvel a kétfrontos győzelem után nem tudok lépni. Edit 32 éves! Már nem beszélek a jövőnkről! Ő beszél, én ráhagyom! Nem tudok véget vetni a kapcsolatnak, de érzem, hogy az időm véges. Sosem hittem volna, de talán nem bánnám, ha egy kopottseggű takonypóc lecsapná a kezemről. Saját erőmből nem tudok lépni.
Szeretem a feleségem. Olyan, mintha a testvérem lenne. Ez a világ legnagyobb sértése egy feleség számára, de én tényleg így szeretem. Elszakíthatatlan vérségi kötelékünk van a gyerekek által, és érzelmileg is nagyon közel áll hozzám!
Szeretném, ha ő lenne mellettem, amikor szúette, fogatlan öregemberként lekapcsolom a villanyt.
