Már megint foglalkoztat a kérdés. (Még mindig. Egyre inkább!)

"Amiben hiszünk, az számunkra van, amiben nem, az számunkra nem létezik." Ennyire röviden össze lehetne foglalni a hit és a valóság összefüggését. Kicsit körbejárva a témát meggyőződésemmé vált, hogy a valósággal szemben a valóság észlelése, az arról alkotott gondolataink, elképzeléseink gyakran meghatározóbbak életünk szempontjából, mint a tények maguk. Mi tehát a fontosabb: a tényszerű történés, vagy az arról formált, az általunk teremtett, hitt valóság? Vegyünk tehát górcső alá néhány hétköznapi dolgot véletlenszerűen: Hűség, féltékenység: Tényszerűség szintjén egyszerű a képlet: ha megcsalnak, rosszul esik, ha nem, boldog vagyok. A hitt (vagy magunk számára teremtett) valóság szintjén a formula bonyolultabb: megcsalnak, de nem is sejtem, tehát boldog vagyok; párom ártatlan, mint a ma született kisbirka, de engem mardos a féltékenység, tehát boldogtalanná teszem magam.(Miért is?) Betegség: Tényszerűség szintjén: ha beveszem a gyógyszert, meggyógyulok, ha nem , beteg maradok. A hitt valóság segítségével azonban placebo-hatást érhetünk el vegyszerek, hatóanyagok nélkül. Vagy éppen visszafordíthatatlan romlásba taszítjuk magunkat képzelt betegségeinkkel. És persze nem maradhat ki az Isten létezését boncolgató nagy téma sem: van Isten? Nos, teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy igen! Mindenki számára, aki hisz benne, tagadhatatlanul és visszavonhatatlanul létezik! Ateisták nevezhetik gondviselésnek, vagy éppen tagadhatják. (Bár azt még nem láttam be, hogy miért jó egyes elvakult ateisták számára az Isten-tagadás. Erre még visszatérek a jövőben.) Aki tagadja, annak nem is létezhet! Ha elfogadjuk a fenti fejtegetést, akkor úgy tűnhet: teremthetünk magunknak Istent. Ha ezen a vonalon indulunk el, könnyen eljuthatunk a tyúk és a tojás klasszikus dilemmájához: hogyan teremtette a világot Isten, ha mi teremtjük őt? És főként: hogy teremthette a világot, ha nem létezik? Aki számára nem létezik, annak nem is ő teremtette. Azok számára ott van az evolúció illúziója. Illúziókban mindig is jók voltunk mi: emberek! De vajon mi az illúzió és mi a valóság?