Már megint foglalkoztat a kérdés. (Még mindig. Egyre inkább!)

"Amiben hiszünk, az számunkra van, amiben nem, az számunkra nem létezik." Ennyire röviden össze lehetne foglalni a hit és a valóság összefüggését. Kicsit körbejárva a témát meggyőződésemmé vált, hogy a valósággal szemben a valóság észlelése, az arról alkotott gondolataink, elképzeléseink gyakran meghatározóbbak életünk szempontjából, mint a tények maguk. Mi tehát a fontosabb: a tényszerű történés, vagy az arról formált, az általunk teremtett, hitt valóság? Vegyünk tehát górcső alá néhány hétköznapi dolgot véletlenszerűen: Hűség, féltékenység: Tényszerűség szintjén egyszerű a képlet: ha megcsalnak, rosszul esik, ha nem, boldog vagyok. A hitt (vagy magunk számára teremtett) valóság szintjén a formula bonyolultabb: megcsalnak, de nem is sejtem, tehát boldog vagyok; párom ártatlan, mint a ma született kisbirka, de engem mardos a féltékenység, tehát boldogtalanná teszem magam.(Miért is?) Betegség: Tényszerűség szintjén: ha beveszem a gyógyszert, meggyógyulok, ha nem , beteg maradok. A hitt valóság segítségével azonban placebo-hatást érhetünk el vegyszerek, hatóanyagok nélkül. Vagy éppen visszafordíthatatlan romlásba taszítjuk magunkat képzelt betegségeinkkel. És persze nem maradhat ki az Isten létezését boncolgató nagy téma sem: van Isten? Nos, teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy igen! Mindenki számára, aki hisz benne, tagadhatatlanul és visszavonhatatlanul létezik! Ateisták nevezhetik gondviselésnek, vagy éppen tagadhatják. (Bár azt még nem láttam be, hogy miért jó egyes elvakult ateisták számára az Isten-tagadás. Erre még visszatérek a jövőben.) Aki tagadja, annak nem is létezhet! Ha elfogadjuk a fenti fejtegetést, akkor úgy tűnhet: teremthetünk magunknak Istent. Ha ezen a vonalon indulunk el, könnyen eljuthatunk a tyúk és a tojás klasszikus dilemmájához: hogyan teremtette a világot Isten, ha mi teremtjük őt? És főként: hogy teremthette a világot, ha nem létezik? Aki számára nem létezik, annak nem is ő teremtette. Azok számára ott van az evolúció illúziója. Illúziókban mindig is jók voltunk mi: emberek! De vajon mi az illúzió és mi a valóság?

Címkék: isten teremtés illúzió valóság hit érzékelés

A bejegyzés trackback címe:

https://amelie75.blog.hu/api/trackback/id/tr132073250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

békymiki · http://mahamudra.blog.hu/ 2010.06.11. 10:09:43

A Buddha nem tanított önállóan létező, mindentől független énről, vagy egóról. A Buddha az ént látszatnak, illúziónak tartja, melyet a gondolkodó tudat mozgása, és értelmező képessége hoz létre, látszatképekként, és aztán a tudat ezeknek a látszatképeknek tulajdonít végső létezést. Ez a modell azért nem olyan egyszerűen elfogadható, mert valójában meditációs tapasztalatként jön létre, s a fogalmi gondolkodás csak igen nehezen tudja elfogadni a végső létezés hiányát.

Az öt szkandha a következő:
1. forma és név: az öt alkotóelemből álló világot jelenti, és az öt érzékszervi képességet.
2. érzet: az érzékszervek az közvetlen tapasztalatszerzés útján információkat szereznek a formavilágról.
3. észlelés: a begyűjtött érzetek feldolgozása alapvető szinten. Itt történik a dolgok fogalmasítása, a színek, formák észlelése.
4. késztetés: a tudat az észlelt dolgokat jellemzőik alapján megítéli és eldönti mit kezd velük. A kellemes dolgokat megragadja, a kellemetleneket eltaszítja, a semlegeseket pedig félreteszi, vagy újrafeldolgozza, míg kellemesek, vagy kellemetlenek nem lesznek.
5. tudatosság: ebben a fázisban a tudat a dolgokról szerzett benyomásokat és tapasztalatokat továbbkombinálja.

idézve Takó Csillától: lelekrehangolva.network.hu/blog/lelekre-hangolva-hirei/osszetevok
süti beállítások módosítása