Ez a nyilvánosságért kiáltó sztori ugyan nem ezen a héten esett meg velem, mégis érdekes lehet.
Három és fél éves járgányommal az M1-en autózva egyszerre azt tapasztaltam, hogy a motor leáll alattam - se kép, se hang. Akik tapasztaltak már hasonlót, az autópálya belső sávjában 130 km/h-val haladva, azoknak nem kell elmondanom, mekkora mázli kell hozzá, hogy az ember elevickéljen a leállósávig, míg a körülötte haladók teljesen figyelmen kívül hagyva az elakadásjelzőt jobbról-balról kerülgetik. Nem hiába születtem burokban: nekem sikerült.
Azonnal kezelésbe vettem a járgányt. Mivel azonban többszöri defibrillálási kísérletem is csődöt mondott, tárcsáztam az assistance megadott számát, segítségért esdekelve. A vonal másik végén egy korlátozottan segítőkész férfihang felvette az adataimat, majd kisebb hatásszünet után megkérdezte, hogy biztos vagyok-e abban, hogy nem fogyott ki a benzinem. (gondolom, a rövid hezitálás oka az lehetett, hogy megkérdezze-e a hajam színét…azzal ugyanis már tisztában volt, hogy nővel áll szemben). Közöltem, hogy legjobb tudomásom szerint nem lehet üres a tank, és a kijelző sem jelzett semmi vészt. Barátunk azonban (immár biztosra véve, hogy csakis szőke nővel állhat szemben) közölte, hogy meggyőződése szerint minden bizonnyal üzemanyag-gond lehet, és mivel már fél évvel kicsúsztam az ilyen esetekre vonatkozó ingyenes szolgáltatásból, jobban teszem, ha elslattyogok a 2 km-re lévő benzinkúthoz és magam orvosolom a problémát, ha nem akarok téves riasztásért igen sokat perkálni.
Mit tehettem? Egészségügyi sétára indultam, és hamarosan egy kanna benzinnel a kezemben állapíthattam meg, hogy a probléma sajnos nem orvosolható ilyen könnyen. Rövidre fogva: három óra múlva az autó szakszervizben landolt egy újabb telefon, egy sárga angyalos vizsgálat, valamint egy traileres szállítás után.
Könnyes szemmel távoztam, majd másnap korán telefonáltam a szakiknak. Szerencsémre éppen azt a szerelőt sikerült telefonvégre kapnom, aki reggel kezelésbe vette a kocsit. Röviden közölte, hogy olyan elektromos hiba lépett fel, ami miatt ezt a sorozatot ebből a típusú autóból már régebben visszahívták, engem azonban, második tulajdonos lévén, valószínűleg nem értek el. Boldog mosollyal nyugtáztam, hogy a szerelés már be is fejeződött, és gyakorlatilag mehetnék is kedvencemért, de" még várjam meg a hivatalos értesítést is a szervizvezetőtő"l. Türelmesen vártam hát további 20 percet, amikor kisebb sokk ért. Az illetékes elvtárs közölte, hogy kész az autó, és 48 000 Ft ellenében átvehető. Bang! Ez hatott!
Mondtam, hogy biztos rosszul értettem valamit, hiszen a kollégája épp az imént mondta, hogy garanciális probléma merült fel. „Nos igen, de mindez nem okozott volna gondot, ha nincs lemerülve az aksi!” –volt a válasz.
Szőke vagyok és nő, de hülye azért nem. Annyit én is tudok, hogy az aksinak nincs szerepe a motor működtetésében 130-as sebességnél. „Valóban, de az is bajt okozott, hogy a gépkocsi korábban sérült, amely sérülés nem lett rendesen helyrehozva, és ezért a garancia már nem érvényes.”- jött az újabb kifogás.
Hát ez igaz volt. Be kellett látnom, hogy a sérülést még én sem tagadhatom le. Összefoglaltam hát a történetet barátunknak a telefon végén: Jól értem tehát, hogy az autóm, amellyel három hónapja koccanásom volt, és amelyet ÖNÖK javítottak szakszervizhez illő, igen borsos áron, nem megfelelő állapotban került újra forgalomba? Mivel tehát ÖNÖK nem jól hozták helyre a kárt, olyan (egyébként garanciális körbe tartozó) hiba lépett fel, amely az autópálya belső sávjában a motor leállását okozta – veszélybe sodorva ezzel az életemet – és ez az oka annak, hogy most a – hangsúlyozom – garanciális javításért NEKEM 48 000 Ft-ot kell fizetnem?
Előny az én oldalamon, csend a másikon.
Kihasználva pillanatnyi zavarát, megkértem hősünket, hogy legyen szíves körbejárni ismét a történetet és hívjon, amennyiben mehetek a kocsimért ingyen. Fél óra múlva csörgött a telefon. Mentem az autóért, és gyilkos pillantásoktól kísérve ugyan, de ingyen gurultam ki.
Azóta nem jártam arra, pedig a lakásomtól néhány percnyire vannak. De kérdezem én, hogy lettem volna ilyen okos, ha nem beszélek véletlenül első körben a szerelővel? És hány olyan ember van, aki hasonló helyzetben kérdés nélkül fizet?
Miért van, hogy kiszolgálás helyett kiszolgáltatás jut nekünk?
